Boros László - Frontember, kapcsolat- és csapatépítő

A LIGHTSOME-staféta továbbindult. Az interjúsorozat második részében Boros Lászlót kérdeztük, pályáról, családról, sikerről. Bori, mert mindenki így hívja szeret magáról beszélni, így Hegedűs Ágotának nem volt nehéz dolga, a szervezetfejlesztési kérdések mellett "kisszínesek" is kérdeződtek, amikre alább olvashatják a válaszokat:

H.Á.: Hogyan lettél szervezetfejlesztő?

B.L.: Körülbelül egy évvel ezelőtt tartottam a Kamarában egy workshopot a szervezetfejlesztésről. Erre készülve visszagondoltam azokra az évekre, amikor még alkalmazottként, vezetőként dolgoztam. Akkor döbbentem rá, hogy 1998-ban volt az első szervezetfejlesztési projektem az akkori Amstel Sörgyár (most Heineken) Key Account Managereként. Az én feladatom volt, hogy menedzseljem az akkoriban még gyerekcipőben járó hazai és nemzetközi élelmiszer láncokat, mint például a Tesco, Metro, Cora, Penny Market. 1997-ben még csak 7%-ot tett ki a forgalmuk a cégünk értékesítésből, 1999 végén már 30%-ot. Emiatt a változás miatt optimalizálnunk kellett a kezelésüket, így felépítettünk egy új csapatot, akik területi szinten ezeket az üzleteket koordinálták. Ezután ez a fejlesztési, optimalizálási folyamat végig kísért 2010-ig a Bomba és a Hell kereskedelmi vezetőjeként is.

Nem hagyott nyugodni, ha nem működött a szervezetünk hatékonyan, ha túl sokat utaztak a területi képviselők, vagy ha nem tudtuk megfelelő figyelemmel kezelni a partnereinket. Valahogy bennem volt, és most is van, hogy bátran vizsgáljuk felül azt, ami eddig jól működött, vagy az, hogy keressünk megoldást, ha valami nem hatékony, nem ideális a szervezeti működése. Trénerként ezt nem tudtam megvalósítani. 

Mindig hiányérzetem volt, amikor vége volt egy tréningnek - bármennyire is jól sikerült -, mert valódi változás egy hotelben, vagy egy tanteremben nem tud megvalósulni. Ha probléma van a működésben, ha nem elég hatékony a szervezet működése, akkor nem elegendő elküldeni a vezetőket tréningre. Miből gondoljuk, hogy egy pár napos tréning tartós változást okoz a vezetésben, a működésben? Ehhez egy összehangolt, tudatos, tervezett munka szükséges, amiben együtt van jelen tevékenyen a menedzsment, a vezetők és a szervezetfejlesztő. 

Csak a valódi és tartós változások elérését tudom támogatni, amitől a szervezetben dolgozók értékesebbé válnak, hatékonyabban dolgozhatnak, könnyebben, kevesebb stresszel érhetik el a kitűzött célokat. Ezt jó csinálni. Ennek látom értelmét. A tréningtartást pedig imádom, mert mint a szervezetfejlesztés egyik eszközét továbbra is alkalmazhatom, de már tudatosabban, a komplexitást szem előtt tartva. 10 éve dolgozom így. Közben oklevelet is szereztem, mint szervezetfejlesztési tanácsadó.

H.Á.: Alkalmazod-e a saját életedben a szervezetfejlesztés szabályait?

B.L.: Talán kevésbé tudatosan, mint a partnereimnél. Mert a megbízások során én egy olyan "munkatárs" vagyok, akit még nem befolyásoltak a múltbeli történések, azaz rá tudok csodálkozni a szervezet működésére, valamint nekem csak ez a feladatom, szemben  a menedzsmenttel. Otthon ez kevésbé megy. Otthon én is benne vagyok mókuskerékben, szervezeti vakságban szenvedek, nehezebben azonosítom a "hatékonyságvesztő" tényezőket, konfliktusokat. Viszont tudatosan alkalmazzuk a feleségemmel az optimalizálást, azaz ha valami változik az életünkben, körülményekben, ahhoz tudatosan keressük a leginkább passzoló megoldást.

Személyes céljaim elérésében már tudatosabban alkalmazom. Például amikor vállalkozóból vállalkozás útjára léptem, akkor ez számomra egy nagyon nehéz helyzet volt. Sokáig őrlődtem, hogyan tudok ebben előre lépni. Aztán én is segítséget kértem kívülről. Mastermind módszert alkalmazva beszélgettem számos nálam ebben a témában tapasztaltabb, okosabb ismerőssel, baráttal. Az ő nézőpontjuk, más szemléletük segített át ezen az elakadásomon. Sokat köszönhetek például Fekete Zsolt barátomnak, aki, mint egy jó mentor támogat ezen az úton.

H.Á.: Melyik tulajdonságod a legnagyobb segítség a munkádban?

B.L.: Szerintem a nyitottság elengedhetetlen, és bátorság nélkül pedig nem megy. Az, hogy el tudjam fogadni, mindannyian másként érzünk, gondolkodunk, látunk, ahhoz kell a megélt ötven év. Merek kérdezni, véleményt mondani, nehéz témákat feszegetni a megoldás érdekében. Ehhez természetesen nagyban segít az a sok tapasztalat, amit munkavállalóként, vezetőként tizenöt év alatt átéltem, a sok képzés, amin részt vettem, valamint számos értékes ember, akikkel korábban trénerként találkoztam, illetve szervezetfejlesztési projektekben együtt dolgozom. A fejlődés, önfejlesztés, képzéseken való részvétel sokoldalúvá, tájékozottá, a korábbi tapasztalatokkal együtt hitelessé tesz - erre is nagy szükség van a munkámban.

H.Á.: A kapcsolati tőkéd honnan ered?

B.L.: Ó, több mint ötven év kapcsolatai ezek. Gyerekkori barátságokból, az iskolából, korábbi munkahelyekről, a tréningekről, közös projektekből, vagy éppen azokról a továbbképzésekről, ahol részt vettem, részt veszek. Van olyan barátom, tréner-coach kollégám, akivel több szál köt össze: még a pécsi főiskolás évekből ismerem Polgár Attilát, aki a feleségem csoporttársa lett később az egyetemen testnevelés szakon, majd 10 év múlva a Develornál a kollégám, és végül a kolléganőnk férje. Aztán Ati a saját cégébe hívott engem, ahol sok éven át egymást támogatva, kiegészítve dolgoztunk együtt közös projektekben. A kitartás, az önképzés és szorgalom fontossága tőle látott, tanult példa.

Imádom a konferenciákat. Mindig találkozom nyitott, értelmes, tenni akaró emberekkel. Az egyik kollégámmal, Fehér Judittal is egy ilyen konferencián ismerkedtünk meg. Vannak véletlenek? Mindketten elkéstünk, kicsit tanácstalanul álldogáltunk a terem előtt. Szóba elegyedtünk, kávéztunk az első szünetig. Ez két és fél éve történt. Azóta Judittal együtt dolgozunk. 

Azért az online térben sem lehetetlen ez a kapcsolatépítés. Alkalmazkodni kell ehhez a helyzethez is, például az online kávézás remek lehetőség erre. Nekem nem okoz problémát megkeresni, felhívni akár régi kollégákat, korábbi tréning résztvevőket vagy partnereket, hogy érdeklődjem a hogylétükről, gratuláljak az aktuális sikereikhez, vagy egy új ötlet kapcsán kikérjem a véleményüket.

És végül: hiszek a közös múltban. 1990-es évek elején Törökországba jártunk Gombai-Nagy Dezső barátommal. Talán a bűnünk már elévült, így leírható: kihasználva az egyes termékek ára közötti különbséget (pl. Lacoste póló és aranyékszer), feketekereskedelmi tevékenységet folytattunk. A főiskola alatt ezek az utazások biztosították a megélhetésünket. Most - 30 év elteltével - kevesebb izgalommal és kényelmetlenséggel - újra együtt biztosítjuk azt.

Tudatosan teszek a barátságok fenntartásáért is. Amikor sokat utaztam vezetőként, akkor figyeltem arra, hogy a munka mellett jusson idő egy jó kávéra a számomra fontos és értékes barátaimmal. Szeretek szervezni. Idén volt a 9. Borsika Kupa, amelyet kislányom születésének alkalmából rendezünk minden évben. Igazi nagy élmény, összetart, feltölt, örömmel tölt el már a szervezése is. Ugyanez igaz a síeléseinkre, biciklitúráinkra is.

H.Á.: Mire vagy a legbüszkébb a munkában?

B.L.: Arra, amikor a megbízóval, a bevont kollégákkal értékeljük a közös projektet. Visszatekintünk, honnan indultunk, hova jutottunk el közösen. Mindig a közös sikerre vagyok a legbüszkébb, amit együtt értünk el. Nem én, nem ők - együtt. Ehhez persze az is kell, hogy olyan folyamatokat és eszközöket adjunk a megbízóink kezébe, amelyekkel nélkülünk is fenn tudják tartani a változásokat, szükség esetén képessé váljanak ők maguk is a beavatkozásra. Fontos, hogy utókövessünk, hogy tartsuk a kapcsolatot, hogy évek elteltével is minket hívjanak, ha szükségük van támogatásra, szakértő segítségre. Büszke vagyok arra, ha több év távlatából is megkeresnek - ez visszaigazolása annak, hogy jól csináljuk.

Mióta a szervezetfejlesztési szemlélettel állok a dolgokhoz, azóta nincs megoldhatatlan probléma. Siker az, amikor a partnerrel közösen a megoldhatatlant megoldhatóvá alakítjuk.

H.Á.: Mire vagy a legbüszkébb az életben?

B.L.: Egyrészt arra, hogy megtapasztalhattam, milyen teljes lehet egy családi élet. Nálunk későn jöttek a gyermekek, de előtte is boldogok voltunk, utaztunk, jó nagy energiákat raktunk a munkánkba, szerettük az életünket. Borsika lányunk kilenc múlt nyáron - hatalmas ajándékként éltük meg, hogy az első lombik programunk sikeres volt. Bátor az utolsó, ötödik próbálkozásra "készült el", ő még csak négyéves lesz karácsonykor. Úgy érzem, valahol a kitartásunkat szimbolizálja az ő megszületése. 

Feleségemmel, Orsikával, imádjuk ezt az életet, amit kaptunk, amit élünk. Hiszem, hogy szerencse és kitartás és a gyermekeink nélkül nem lennénk ilyen boldogok.

Másrészt a mostani önmagamra is büszke vagyok: negyvenöt éves koromig kerestem a helyem. Míg kereskedelemben dolgoztam, azt éreztem, hogy egy jól fizetett zsoldos vagyok. Vállalkozó trénerként már jobb volt a munkát és a kisebb-nagyobb sikereket megélni, de még mindig hiányzott valami. Szervezetfejlesztőként, Lightsome csapatvezetőként megtaláltam azt a bizonyos valamit, ami hiányzott. Úgy hiszem, hogy a szenvedély, küldetéstudat, és az elkötelezettség azok az értékek, amiket nyertem ezen az úton. Úgy érzem a szervezetfejlesztésben, a Lightsome csapatban - és bennem - még jó pár év van.

H.Á.: A sport végigkísér az életedben. Mit köszönsz a sportos létnek?

B.L.: Barátokat, jó embereket, és a feleségemet is. Mindketten testnevelés szakra jártunk Pécsre. Később ismerkedtünk meg egy szakest napján. Egyik barátom szervezett egy kispályás focit, ahol öt fiú négy lány ellen állt ki. A lányok nyertek. Estére Orsival már beszélgettünk, négy év múlva pedig összeházasodtunk. Jó dolog a sport.

Mindig egyéni sportot űztem. Ott csak egy versenyző nyerhet. Egyedül. Ez meghatározta az első 40 évemet, erősen versengő voltam. Mindig én akartam lenni a legjobb, aztán persze emiatt többször vesztesen kerültem ki helyzetekből. Sok konfliktust okoztam magamnak ezzel a viselkedéssel. Aztán elkezdetem kézilabdameccsekre járni - mert Orsi, amikor megismerkedtünk NB/1-es kézilabdázó volt. Általa jó volt csapathoz tartozni, és tanulságos volt látni őket csapatként működni. Az ott tapasztaltakkal párhuzamosan én is vezetőként csapatot építettem, szerveztem, vezettem. Azt hiszem az évek múlásával egyre jobban, mert szerencsére az ember, ha akar, képes fejlődni. 

És mennyi lehetőséget tartogat az élet - most együttműködési workshopokat vezetek, szervezeti egységek, csapatok, társosztályok közös célelérést támogatom.

H.Á.: Mondj három nevet!

B.L.: Danyi Gábor - Győri ETO vezetőedzője. Nagyon nagy élmény volt a vele készített riportom. Láttam honnan hová jutott el akarattal, kitartással, nyitottsággal.

Ken Blanchard - Vezetés magasabb szinten című könyv szerzője. Ez a könyv, az ő gondolatai meghatározóak a munkavégzésemben.

Pozvai Zsolt - Develor International CEO. Vezetőm volt a Develornál 2001-2003 között. Dinamizmusa, példamutatása, karizmája még most is hat rám, pedig csak a LinkedIn-en látom.

+1 Fekete Zsolt - Professzionális hálózat építő - online kávézós mentorom.

H.Á.: Mondj három ételt!

B.L.: Rozé kacsamell, halászlé és főzelék minden szinten, amit Orsi készít.

H.Á.: Három italt:

B.L.: Víz, kávé, száraz vörösbor - általában Gombai-Nagy Dezső ajánlásával.

H.Á.: Kinek dobod az interjú-stafétát?

B.L.: Fehér Judit kolléganőmnek - nincsenek véletlenek!