IV. rész: Comenius Iskola Rockenbauerné Honfi Piroska

Digitális oktatás - irányított forradalom

Üres folyosók, üres szekrények és termek. Üres udvar, csend. Mindeközben pezsgő szellemi élet zajlik az online térben. Látszólag megállt az élet, közben pedig a tudásátadás gőzerővel folyik.

Szülőként nem gondoltuk volna, hogy gyermekeink iskolába járásával járó viszonylag kényelmes szülői lét milyen gyorsan át tud csapni a mindenkit igencsak váratlanul érő digitális, online oktatásba és az azzal járó kihívásokkal való megküzdésbe. Hamar rá kellett döbbennünk: itt szülőként is helyt kellett állnunk, a hirtelen kialakult helyzet igencsak próbára tesz bennünket. De mi történt a színfalak mögött? Hogyan alkalmazkodott egy magániskola a koronavírus okozta intézménybezárásokhoz? Erről kérdeztem Rockenbauerné Honfi Piroskát a Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola ügyvezetőjét.

Nem csak azért lehet érdekes a Comenius sztori, mert magán fenntartású intézményről van szó és a gyermekeim is ide járnak, hanem mert Piroska több szempontból is megélte a különleges helyzetet: tulajdonos, intézményvezető, édesanya, és egyben a Lightsome Kft. üzleti partnere is. (2015 óta szervezetfejlesztési tanácsadóként is jelen vagyok az intézmény életében.) Az intézmény ovis, általános iskolás és gimnazista gyerekeket is tanít, nevel. Nagy szervezet 460 gyerekkel, közel ezer szülővel, több mint 70 kollégával - ezt igencsak nehéz lehet kezelni.

B.L.: Piroska, Te hogyan élted meg vezetőként, pedagógusként, egy tizenegyedikes nagylány édesanyjaként ezt a helyzetet?

R.H.P.: Mindhárom szerepben, feladatkörben motivált voltam. Családi tulajdonban működő intézményünkben, ahol együtt dolgoznak rokonok, barátok, együtt tanítjuk gyermekeiket és a sajátjainkat, együtt tanulnak testvérek, unokatestvérek, ahova az én harmadik gyerekem is jár, ott kiemelten fontos volt számunkra, hogy ebben a megváltozott helyzetben (az oktatási forradalomban) olyat alkossunk, olyan keretek között folytassuk tanítási tevékenységünket, ami a gyerekeknek jó, könnyen alkalmazható. Ehhez fontos volt, hogy a tanáraink közel azonos módon tovább tudják vinni Comenius szellemiségét, gyerekközpontúságát, és fontos volt megtalálni, felépíteni azt a rendszert (azt a pontot,) amivel a szülők váratlanul kapott terheit is könnyíthetjük. Az iskola mint az oktatás helyszíne egyik napról a másikra megszűnt. Március 15-vel rendszerváltozás kezdődött, oktatási, digitális forradalom zajlik.

B.L.: Digitális forradalom? Ez érdekes megfogalmazás... Tudom, hogy digitális iskola volt a cél, ami a következő évek projektjének indult. A tervek megvalósítása március 15. után rohamléptekben indult. Hogy alakult ez?

R.H.P.: Más és máshogy indult meg, mint amit terveztünk. Mást és másként léptünk meg, mint amit terveztünk. A digitalizáció, a digitális oktatás a tantermi oktatáshoz kapcsolódó, azt kiegészítendő eszköz, módszer lett volna. Ezzel szemben pedig gyakorlatilag egy iskolán kívüli, távoktatási rendszerben kellett tovább működnie az intézménynek.

B.L.: Március 13-án pénteken hazamentek a gyermekek és a tanárok úgy, hogy hétfőn folytatjuk. Ezen a napon hozták meg a döntést az iskola bezárásokról. Április elején a harmadikas kislányom már online kontakt órán "ült" és énekelt a nyugdíj előtt álló énektanárral a Teams felületen. Ti 12 munkanap alatt megterveztetek és felépítettetek egy teljesen új iskolát a virtuális térben.

R.H.P.: Így visszatekintve is lehetetlennek tűnik, de valóban így történt. Váratlanul ért mindenkit, minket is a kormány döntése, hogy egyik napról a másikra működjön minden iskola távoktatási rendszerben, online módon a digitális világban. Senki nem volt felkészülve rá. Sem az iskolák, sem a pedagógusok, sem a szülők. Akkor még nem tudtuk, fel sem fogtuk, mit is jelent ez valójában.

Március második hetében, a bejelentést megelőző napokban felgyorsultak az események. Mi éppen az utolsó lehetőségként síelni voltunk (nem Olaszországban ☺) és napról napra figyeltük az eseményeket, a híreket. Már ott folyamatos kapcsolatban voltunk a menedzsmenttel, tanárainkkal és megkezdtük a kommunikációt a szülői közösség irányába is. Kellett, hogy mindenki tudja, érezze, hogy készek vagyunk a változásra, a változtatásra a gyermekek, tanulók és tanáraink, munkatársaink biztonsága, egészségének megőrzése érdekében. Iskolabezárásra készültünk, azt várta mindenki. Aztán a bejelentés, egy kicsit többet, nehezebb utat jelölt ki számunkra, a szülők számára, de a legnagyobb kihívással a kisgyermekes, többgyermeket nevelő családok szembesültek.

B.L.: Hogyan építettétek fel távoktatási rendszereteket, hogyan indítottátok az online oktatást?

R.H.P.: Kezdetben csend volt. Tudod, amikor olvasod, felfogod, értelmezed a jogszabályt és egy pillanatig tanácstalan vagy, majd özönlenek rád az információk mindenhonnan. Éhesen keresed a kapaszkodókat, a biztosnak tűnő kiindulópontokat, a minisztérium, a hivatal állásfoglalásait, módszertani ajánlásait. És jönnek a gondolatok, a víziók, javaslatok, mit és hogyan lehetne, kellene tenned, figyelembe véve az alapvető hármas szempontrendszert, a gyerek-pedagógus-szülő elválaszthatatlan hármasát. Mindezt hétvégén, külföldről hazatérve. A távolság, az utazás kiváló volt a gondolkodásra, a tervezésre, arra, hogy meg tudjuk fogalmazni első sorban magunknak, hogy mit akarunk, merre akarunk indulni.

Így visszatekintve az elmúlt három hónap tevékenységein semmit nem módosítanék. Az első héten annyit tudtunk, hogy nekünk dolgoznunk, tanítanunk kell, ebben a tantestület magától értetődően állt a feladathoz. Először a szülők felé kommunikáltunk, hogy legyen információjuk arról, hogy azon dolgozunk, hogy zökkenőmentes legyen az átállás, hogy a gyerekek otthon, támogatás mellett tudják elvégezni a feladataikat, tanulmányaikat.

Nehéz volt, tudtuk, hogy minden szülőnek, tanárnak, és gyereknek is nehéz lesz, hiszen a tanároknak merőben új helyzetként fel kellett készülni az online órákra, de a szülők jobban kétségbe voltak esve.

Tájékoztattunk mindenkit arról, hogy az e-Kréta iskolaadminisztrációs rendszer mellett, intézményünk a Microsoft Digitális iskolarendszerre áll át. A választásunk legfőbb oka az volt, hogy eddig is online módon tartottuk a kapcsolatot a szülőkkel az e-Krétán, az iskolaadminisztrációs rendszeren keresztül. A másik ok, hogy tavaly óta rendszeresen részt vettünk a Microsoft Innovatív Iskola program képzésein és már az idei tanévtől működtettük digitális munkacsoportunkat, készülve a digitális oktatásra, ami a hosszútávú stratégiánk része volt. Terveink megvalósítását segítette Réka lányunk ez irányú egyetemi tanulmánya, diplomamunkája. Ennek felépítése nem kis kihívásként és feladatként tornyosult előttünk.

Az első napokban megbeszélések, egyeztetések sorozata követte egymást a nap minden órájában, tekintet nélkül munkaidőre, napszakra. A pedagógusok azonnal, hétfőtől kezdődően küldték írásban a feladatokat, konzultáltak Messengeren, e-mailen egymás között, tanítványaikkal kerestek, kutattak új források, szemléltető videók, digitális módszerek után, tanulva az új digitális tér adta lehetőségeket, segítve azokkal az otthoni munkavégzést, a tanulást, a szülők tanulástámogatását.

A feltételeket, az otthoni munkavégzés lehetőségeit, az infokommunikációs eszközök meglétét, rendelkezésre állását is át kellett tekintenünk dolgozóink körében. Volt ahol új laptopok beszerzésével sikerült a problémamentes akadálytalan online elérhetőséget biztosítanunk.

Megalakultak a mikrocsoportok, vezetői és munkatársi szinteken, mindenhol kulcskolléga irányításával dolgoztak a vállalt, illetve kijelölt területeken. Feladatuk az volt, hogy a változásban milyen új szabályok, keretek között, milyen új módszerek, elvek alkalmazásán keresztül kell tanítanunk, dolgoznunk, működnünk. Apróság: ki kellett alakítani, el kellett sajátítani az otthoni munkavégzés a "home office" munkarendjét, ami mindenkinek idegen volt, hiszen ilyet még határozott, nem hogy határozatlan időre tervezve sem csináltunk. Saját bőrünkön tapasztaltuk meg, (közülünk 35-en pedagógusként és szülőként!) milyen otthonról dolgozni, helytállni, és saját gyermekünk tanulását nyomon követni egyszerre. Nekünk, vezetőknek sem volt ebben jártasságunk.

Ezzel párhuzamosan a legeslegfontosabb az volt, hogy létrehozzuk azt a digitális teret, azt a munkahelyet, ahol mindenki elérhetően, átláthatóan kommunikálhat, kooperatívan dolgozhat, azt a teret, ahol felépíthetjük iskolánkat, azzal a céllal, hogy a digitális térben is egységes intézményként működhessünk.

Olyan felületet, rendszert kellett megalkotnunk, amit 70 dolgozó 460 diák és szüleik használnak, alkalmaznak nap mint nap munkára, tanulásra, egyéb kedvtelési célú beszélgetésekre.

Az eddig körvonalazódott felületet, a Teams szerkezetétét pár nap alatt állítottuk össze, köztük a munkacsoportokat, felületeket, az informatikai hátterét. Első kör a tanárokat érintette, hogy megismerkedhessenek a programmal, hogy foglalkozhassanak vele, részünkről ez hetven fő felvételét jelentette. Meg kellett találnunk azt, hogy hogyan dolgozzunk együtt, munkacsoport szinten, tagozat szinten, iskolai szinten.

Réka lányomnak vitathatatlan érdeme van a rendszer, a csatornák kitalálásában, létrehozásában, a kollégák, diákok, szülők felkészítésében, betanításában. Munkabírása, elhivatottsága, következetessége, kitartása, türelme bámulatos volt. A kollégák körében is elismerést vívott ki magának teljesítményével, és számunkra biztos hátteret jelentett terveink megvalósításában.

Az idővel futottunk versenyt. A határidővel, aminek meghatározásakor nem voltunk bőkezűek. A döntés meghozatalától számítva 3 nap alatt a Microsoft Teams felületén létrejöttek a csatornák, készen álltak a tanári hozzáférések, a regisztrációhoz szükséges felhasználó- és jelszavak és a negyedik naptól mindenki már online ismerkedett új munkafelületével, vett részt a webes képzéseken, értekezleteken, tölthette fel az elmúlt napokban keletkezett munkaanyagát.

Hihetetlen ereje volt azoknak a napoknak. Kollégáim között vannak jópáran, akik rendkívül elkötelezettek, húzó, motiváló erővel rendelkeznek. Higgadtságuk, tisztánlátásuk, alkalmazkodó képességük nagyban segítette a munkacsoportok munkájának eredményességét, sikerét. Mindenki igyekezett a legjobb tudása szerint végezni munkáját, lelkesedett vagy lelkesített, próbált hozzátenni valamit, bármit a változás folyamatához. Jelen akartak lenni. Az első teams-es értekezleten, amikor mindenki megjelent hanggal, képpel egyidőben, egy helyen (egészségesen) Nincs az a csapatépítő, amit elcserélnék vezetőként azért a pillanatért.

Ez volt a belépőnk a virtuális munkahelyünkre. A káosz, az eltévelyedés, a különutas megoldások megelőzése miatt szigorú szabályok mellett alakítottuk tovább kollégáink együttműködési felületeit, határoztuk meg feladataikat. Az önálló illetve csoportos munkavégzés mellett a mindennapok része lett a megbeszélések, értekezletek sorozata is.

Háttérben kezelnünk kellett a szülői közösség egyre növekvő türelmetlenségét. Szülői elégedetlenkedés közvetlenül nem zúdult ránk, de visszajelzések érkeztek, illetve javaslatok is jöttek, hogy hogyan kellene oktatni. Megbeszéltük, hogy az általunk preferált, már ismert, de még nem alkalmazott programot fogjuk bevezetni.

A változás, mint írtam sok szülőnek iszonyú terheket adott gyermeke felügyeletével, tanításával kapcsolatban. Értették a változás miértjét, tudták és hitték, hogy valami alakul, történik körülöttük. Ezzel egy időben azonban várták és kérték a segítséget, azt a valamit, amiről beszéltünk nekik, amitől azt remélték, hogy az első napok sokkja után könnyebb lesz az otthoni tanulás, az otthoni együttlét.

Az egyik csoport feladata épp ez volt, az otthoni munkarend kialakítása, módszertani segítségnyújtás a szülőknek a tanulás támogatásában. Fontos volt türelemre inteni és kezelni aggodalmukat, melynek páran hangot adtak, hangulatot keltettek, hiszen környezetükben számtalan megoldás született az állami és a magán szférában az online tanítással kapcsolatban, melyről azt gondolták az a követendő, biztosan máshol jól és jobban csinálják. Mert úgy hallották, azt hallották. Vezetői levelekkel - melyek az éppen zajló folyamatról, az előttünk álló célokról, ütemezésről szóltak - ezeket az elbizonytalanító megnyilvánulásokat mindig sikerült csendesíteni, csitítani.

Mi azonban tudtuk, hogy a többi intézményben elindított online oktatás nem a miénk, az biztosan nem a mi utunk. Mi mást, többet akartunk, mint a tantermi oktatást képernyőn "online" megjeleníteni. Rendszert építettünk, mely a gyerek, a pedagógus köré épül személyre szabottan, az otthoni munkavégzéshez, az önálló tanulási tevékenységhez igazítva. Legyen kapcsolat, legyen közös munka, legyen önálló, legyen konzultáció, legyen nyomon követhető, legyen átlátható, legyen kiszámítható, legyen következetes, legyen kihívás, legyen élvezetes, legyen sikeres. És megalkottuk a napirendet, az órarendet, a kontaktórarendet, az osztályfelületeket, a digitális tanítási rendszerünket. Az első napok tapasztalata alapján a kontaktórarend megalkotásával létrehoztuk azokat a fix időpontokat, amikor a tanárokkal online adásban találkozhatnak a tanulók videohívás, konferencia keretében. Ezeket az alkalmakat tantárgytól függően használják tanáraink az új anyag feldolgozására, elmélyítésére, alkalmazásra, gyakorlásra, konzultációra, beszámolásra, mérésre, értékelésre. Az óraszámok megállapításánál időt biztosítottunk az önálló tanulásra, feladatvégzésre, így a tanulók tanulási tevékenysége a napirendben önálló és tanári támogatással végzet időszakokra tagolódott.

Eközben az e-Krétán ment a napi feladatküldés, a kommunikáció, a távoktatás. A háttérben kollégáim tovább dolgoztak és felkészültünk a rendszer lépcsőzetes bővítésére, az évfolyamok beléptetésére. Senkit nem szerettünk volna magára hagyni, lehetetlen helyzetbe hozni a változásban, az új rendszer használatában. A diákok és szüleik megjelenésével magabiztosan kellett mindenkinek irányítani csoportját. A kilencedik napon belépett az első évfolyam (az érettségi előtt álló végzőseink) a virtuális tantermébe, majd sorban a következők és a tizennyolcadik munkanappal megtörtént, mindenki a virtuális iskolánk tagja lett saját hellyel, mappával.

• 3 nap alatt döntés, és tervezés

• Változásmenedzselésben mikrocsoportok:

Teams,

• intézményvezetés - koordináció,

• üzemeltetés-munkaügy-gazdasági,

• otthoni munkarend - digitális tanulás,

• tanulmányok nyomon követése - mérés, értékelés

• 18 munkanap alatt kiépítettük, feltöltöttük a Teams iskolai szerkezetét, felületét

• kb. 36 megbeszélés, értekezlet
  A Teams felület 17 csapatból 249 csatornából áll 530 taggal és felhasználóval

• 144 ráfordított munkaóra (pedagógusoknál tanítási tevékenység is!), a vélelmezett napi 8 órával (amiről tudjuk, hogy van, akinél jóval több)

• webináriumok számolatlanul
  5 nap felhasználói ismeretszerzés, tanulás, gyakorlati oktatás, önképzés.

B.L.: Minden szervezetnél fennállt a kollégák bizonytalansága. Nálatok?

R.H.P.: Nálunk a kollégák nem kevesebbet, hanem lényegesen többet dolgoztak, másképpen, de a bizonytalanság ilyen szempontból nem állt fenn az apparátusnál. A Teams bevezetésével az első alkalommal mindenki felcsatlakozott, ott volt, jó érzés volt, mindenki jelen volt. Végre volt egy fórum, ahol újból együtt tudtunk lenni, az új, közös virtuális munkahelyünkön. A belső kommunikáció ilyen szempontból nagyon megerősödött, személyes megbeszélésekkel, egyeztetésekkel, értekezletekkel. A szülők felé is több levelet küldtünk ki a változásból eredő ismeretlen miatt, arról, hogy hogyan haladunk, mit mikorra tervezünk, mikor tudunk újabb platformot indítani, hogy ezzel is a szülők bizonytalanságát oszlassuk. Végül a Teams rendszert a harmadik hétre mindenki birtokba vehette. Minden olyan bizonytalan vibrálást, ami eljutott hozzánk, a tantestülettől a titkárságig, azt egy kellően iránymutató, határozott, de megnyugtató levéllel tudtuk kezelni.

B.L.: Kellett-e változtatnia a vezetési stílusodon ebben a helyzetben?

R.H.P.: A rendszer felépítése után nagyon határozottan a kollégák felé azt kommunikáltuk, hogy ezen a felületen kell dolgozni. Fura volt néhányuknak megszokni, azt, hogy a régebbi vagy átmeneti időszakban használt közösségi felületeket mellőzniük kell, a továbbiakban ott már a magán beszélgetéseknek van már csak helye. Sokfélék vagyunk, sokféle képpen reagáltuk le a változás folyamatát, voltak félelmek: "nem tudom megcsinálni, nem az én világom" bizonytalanságok: "jó lesz ez így?" túlzó lelkesedések, kezdeményezések más irányba: "tudok jobbat".  Viszont el kellett fogadniuk, hogy ez az a platforma, ahol egységesen mindenkinek mindenkivel együtt kellett dolgozni.

Érdekes volt, hogy az alapműködéshez képest a megváltozott rendszerben nem csak emberek, hanem bizonyos csoportok is a megszokottól vagy elvárttól jobb vagy gyengébb reakciókat produkáltak: megtáltosodtak, egymást segítve, a meghatározott keretek között kooperatív módon dolgoztak, mások eltűnve, elzárkózva keresték a külön utakat, bizonytalanságukra nem a biztos pont felé tartottak. Az utóbbit vezetői szinten (autokrata módon) kellett kezelnem.

Vezetőként ott kellett lenni mindenhol. Ugyan olyan fontos volt a háttérben dolgozókkal a napi szintű egyeztetés, mint a pedagógusokkal való kapcsolattartás, irányítás. Nem álltunk le a változás elindulásakor, a változtatás folyamatában. Dolgoztunk megváltozott körülmények között és napról napra kellett kitalálnunk, megterveznünk és felépítenünk valamit, amit még nem csináltunk, végig vinni egy folyamatot, végig menni egy úton, amelyiken még nem jártunk. Mindezt gyorsan, a lehető legrövidebb idő alatt. Ezt érezte mindenki. Lélektani pillanat volt. Szándékosan senki nem akadályozta a közös munkát, pár kolléga inkább csak bátorításra szorult. Rengeteg kontakttal, dicsérettel, elismerő, lelkesítő szóval sikerült az egységet megteremteni, megőrizni. Várták akarták az értekezleteket, a találkozásokat, az élő, látható megerősítést. Minden csapatban ott voltunk, minden csatornát láttunk, tudtunk kezelni, bizonyosságot adni, vagy ha szükséges volt, azonnal beavatkozni. A határidőket még komolyabban vettük, mint eddig. Bár voltak megkeresések, amiket "ezzel várjunk egy kicsit, az idő talán megoldja" gondolattal tettük hátrébb az elintézendők közé.

Ebben a megváltozott helyzetben valójában azonban csak azt kellett elfogadni, hogy ezt a rendszert csak el kell fogadni.

B.L.: A kezdeti viharzás szakaszán túl most már tudtok-e normál módon működni?

R.H.P.: A viharzásban több kulcskollégának nem csak koordinátorként, vezetőként kellett részt venniük, hanem tanárként is teljesíteni kellet a diákok, szülők felé. És a rendszer beindításától, a teljes feltöltéstől kezdődött az újabb kaland, a közös felfedezés, a visszajelzések alapján a finomhangolás, a tökéletesítés. Mára ez zökkenőmentesen zajlik.

B.L.: Pozitív csalódás, meglepetés, akár a suliban, akár a csapatban?

R.H.P.: Büszkeséggel tölt el, hogy a bizalom, amit mindenkinek megadtunk, azzal éltek, tudtak élni. Dolgoztak, tanultak képezték önmagukat és egymást. Büszke vagyok az alkotó koponyára, akinek elég egy gondolat és innovatív módon máris csapatot gyűjtve maga köré ontja egy új pedagógiai szemlélet, program elemeit. Büszke vagyok a nyugdíjhoz közeli kollégákra, vagy azokra, akik a készségtárgyakat online módon képesek tanítani, diákjaikat az alkotásra, a mozgásra, a sportra motiválni. Akik diákjaik számára a tanításon, az órarenden kívül is rendelkezésre állnak, küzdenek, készülnek.

Sokszor értekezleten is látni a képernyőn keresztül a csillogó szemeket, és ez nagyon jó visszajelzés, nagyon jó megerősítés. Jó úton járunk. A döntés már megszületett, mindenképpen tovább visszük ezt a rendszert, és beépítjük jövő tanévre a tantermi tanítás rendszerébe.

B.L.: A szervezet átállása könnyebben ment a vártnál, vagy nehezebben?

Gördülékenyen, és a tervezett módon, úgy ahogy számítottunk rá, nagyon jól bírták a kollégák, jól bírták a terhelést, jól viselték a változást. Megpróbáltuk reálisan belőni a határidőket, felmérve a lehetőségeinket, képességeinket, erőforrásainkat, és azt gondolom, hogy sikerült teljesíteni. Sikerült időt hagynunk arra, hogy a tanárok felkészülten kerülhessenek az online platformra, hogy ők is sikerrel vezethessék, irányíthassák, segíthessék csoportjaikat, a hozzájuk forduló gyermekeket, szülőket

B.L.: Magániskolaként működtök, magasabb szülői elvárásokkal. Felmerült-e a működésekkel kapcsolatos kérdés?

R.H.P.: Igen. Rögtön másnap. Rövid volt és tömör, majd azt követően talán két alkalommal fordultak hasonló kérdéssel hozzám. A válaszunkban elmondtuk, hogy a feltételezés a nem működő iskoláról téves. Az elrendelt távoktatás óta munkánk nem kevesebb, hanem jóval több lett a változásokat követően. Nálunk mindenki továbbra is teljes foglalkoztatásban végzi tevékenységét, többletmunkáját áthelyezett szünetek, szabadnapok nélkül. Elmondtuk, hogy távoktatásban az első naptól azaz március 16-tól tanulnak diákjaink, tanítanak tanáraink, alkalmazva, használva az Oktatási Hivatal módszertani ajánlásában megfogalmazott digitális csatornákat, eszközöket.

Jeleztük, hogy halljuk és látjuk a nehéz helyzetbe kerülő családok létbizonytalanságát és elgondolkodtunk, de bármiféle hivatalos és egységes csökkentés elrendelését elvetettük. Biztosítottuk arról, mint eddig, fennállásunk ideje alatt most is érzékenyen reagáltunk a pillanatnyi munkanélküliséggel, családfenntartási problémával küzdő szülő megkeresésére. Ezt követően nem jött visszajelzés egyik helyről sem.

Dolgozóink bizalma is töretlen. A titkárság, az irodai apparátus egységesen át tudott térni az otthoni munkavégzésre, az üzemeltetésben résztvevők 80%-os megegyezéssel otthon maradhattak a karantén idejére illetve kérésüknek megfelelően szabadságot vettek ki.

B.L.: Mit lehet ebből a helyzetből profitálni, tovább vinni?

R.H.P.: A felismerést például, hogy mennyire jól reagáltak a kollégák. Talán több levelet írnék a szülőknek, de az operatív tevékenység beszippantott, mindenesetre a kommunikációt jobban kézben tartanám, és talán rendszeresebbé tenném. A kollégáimmal, vagy a tanárok egy csapatával kapcsolatos feltételezéseimet viszont félretenném, és mindenkivel ugyanolyan módon vezetném be a rendszert.

A kiszolgáló személyzet, a szervezés profi módon, proaktívan hozták home office-ból azt, ami szükséges volt a megváltozott szituáció kezeléséhez.

A csapatot ez a helyzet abszolút megerősítette, jobb lett a csapategység. Nem esünk kétségbe, ha ez a helyzet megismétlődik.

A gyerekekre vetítve a pozitív hozadék pedig, hogy nagyon jól, aktívan vettek részt a digitális oktatásban, és nagyon sokan most tanultak meg önállóan is tanulni. Nem nógatásra, kérésre, hanem úgy, ahogy a felnőttek: határidőkre, egyedül.

Boros László összegzése: