VI. rész: Pagony könyvesbolt és Már Vártalak pékség - Csabai Dóri

Csak mosolyogva érdemes

BL.: Minden cég végez szervezetfejlesztést, szívből, érzésből, zsigerből, ösztönből, de ez nehéz, és költséges dolog. Székesfehérvár ékszerdoboza a könyvesbolt is, és a pékség is. A mosolygás, és a kiszolgálás adja ezt az érzést. Hogy működhetett a járvány alatt mindez? Mi történt, vagy mi nem?

Cs.D.: Mi nem zártunk be, de mivel napról napra változott minden, újra terveztünk folyamatosan. A Pagony három emberét, és a pékségben 12 kollégát koordináltunk, az ő életüket, helyzetüket, fizetésüket kellett megoldanunk. A könyvesboltban remek és felkészült kollégákkal dolgozunk, a pékségben is az volt az elvünk, hogy inkább kevesebb kolléga legyen, de ők legyenek képzettek, legyenek szakemberek. Mivel a jogszabály nem zárt be minket, emiatt mi nyitva tartottunk, a könyvesbolt ajtajából mondták a vásárlók az igényeket, és mi pedig messziről szolgáltuk ki őket.

A pékségből épp elment egy kolléga, emiatt nekem itt is, és ott is helyt kellett állnom. Amiben lehetett, ott költséget csökkentettünk, de a munkatársakat nem akartuk elküldeni, és nem szerettük volna elveszíteni azt a szerelem-helyet, amiben a fél életünk benne van.

B.L.: Akkor mi volt a legnehezebb ebben?

Cs.D.: Az, hogy hogyan oldjuk meg a velünk együtt dolgozók helyzetét. Mi már egy héttel azelőtt bezártuk az üzletbelsőt, mint előírták volna, sokkal többet fertőtlenítettünk, és szigorúan betartottuk a szabályokat. Munkaidőt sem csökkentettünk, és mivel több részmunkaidős van, emiatt csak a beosztást kellett nagyon eltalálni. Nem kértünk bértámogatást, de néhány százezer forint adókedvezményt kaptunk.

Mivel a vásárlóink nem fogyaszthatták helyben a termékeket, el kellett vinniük. Viszont az elvitel miatt az ÁFA brutális lett: 5%-ról, 27%-ra növekedett. Ez és a forgalom csökkenése együtt komoly nyomást jelentett számunkra, mert az árréstömeget csökkentette. Amit az egyik oldalról támogatásként megkaptunk, azt, illetve annak többszörösét áfa formájában "visszaadtuk".

B.L.: Volt válságstáb? Összeültetek?

Cs.D.: Az elején összeültünk, megbeszéltük, megmondtuk, hogy ők, az emberek a legfontosabbak. Szívünk-lelkünk benne van ebben a vállalkozásban, de itt most marionettbábunak éreztem magam. Annyit ígértünk meg, hogy senkit nem fogunk elküldeni, de ehhez nekünk egy csapat kell.

B.L.: Jöttek ötletek a kollégáktól?

Cs.D.: A folyamatos változás miatt állandóan mi is változtattunk, de a döntésekben abszolút ránk hagyatkoztak. Az üzletben egyedül, önállóan megoldanak mindent. Egymást nagyon segítették, és ez jó érzés volt. Együtt ittuk reggel a gyömbér juice-t, hogy erősek és egészségesek maradjunk.

B.L.: A pékség és a könyvesbolt szomszédsága miatt kézenfekvő lenne, ha a könyvesboltból ide jöhetnének besegíteni, és fordítva! Lehetséges ez?

Cs.D.: Valóban annak tűnik, de mindkettő speciális szakma. A könyvesbolt huszonezres árukészletét ismerni, tanácsot adni, átlátni a bolt struktúráját, nagyon nehéz megtanulni. A Pagonyban a lányok évek óta velünk vannak, csak úgy beállni, szinte lehetetlen. Mindig nagyon rugalmasnak kell lennünk, hiszen kisvállalkozásban mindenkinek szinte mindenhez kell érteni. Az egyik kolléganő a pékségből átsegít a könyvesboltba, így az erőforrások átcsoportosítása végülis megoldható.

B.L.: Ez egy családias vállalkozás, és egyben családi is. A családod, a gyerekeid, hogyan tudtak alkalmazkodni ehhez a nehéz helyzethez?

A férjem, Attila több hónapja reggel négykor a Már Vártalakban kezd, mint pék, 10 óra körül pedig visszaváltozik operatív vezetővé egy balatonfüredi nagyvállalkozásban és dolgozik a saját szakterületén. Én kora reggel szintén eljöttem otthonról, így gyermekeink otthon önállóan oldották meg a dolgokat. A két nagylány a - 19 éves gimis és a 21 éves egyetemista - segítette és koordinálta 10 és 13 éves öccseik időbeosztását, otthoni tanulását. Tették ezt magától értetődő természetességgel, amiért hálásak vagyunk nekik. Nem tudtam velük lenni, nem volt más választási lehetőség. Ami a legnehezebb volt, hogy az itteni munka és a vírusveszély miatt három hétig nem mertem megölelni a gyermekeimet.

B.L.: Pánikot éreztetek a vásárlóitoknál?

Cs.D.: Vegyes volt a reakciójuk, úgy, mint mindenhol. Van aki még mindig nem mozdul ki, de olyan is van aki az első napon itt állt sorba. A társadalom leképezéseként működött ez is.

B.L.: Ha most visszapörgethetnénk az idő kerekét? Csinálnátok valamit másképp?

Cs.D.: Nem. Büszke vagyok mindannyiunkra, hogy ezt a helyzetet így túléltük. Nagyon elfáradtunk, kimerültünk, és volt, hogy itt sírtam a pultban, mert az emberek szívükből támogattak minket. Úgyhogy nem. Nem csinálnám másképp. Viszont mikor jött a hír, hogy újra teljeskörűen működhetünk, úgy éreztem, elfogyott az erő. Olyan sok időt, energiát, munkát követelt és rengeteget vett ki belőlünk ez a helyzet. Ugyanakkor a plusz erőt az adja, hogy látom, amikor élettel telik meg a placc, az üzlet - ez feltölt, ez visz tovább előre.

B.L.: Mi az amit továbbvisztek jó gyakorlatként? Változtattok valamit a működésben?

Cs.D.: A létszámot meg kell oldanunk, 150 százalékkal kell számolnunk, ahhoz, hogy a szabadságaink is kiadhatók legyenek.

Sok nehézséggel meg kellett küzdenünk. A pandémia kapcsán egyfajta edzettségre tettünk szert: amikor történik valami, akkor először kicsit nyalogatjuk a sebeinket, aztán megrázzuk magunkat, és megyünk előre leszegett fejjel. Ezt csak így lehet.

Konklúzió - Boros László

Dóri reagálása a megváltozott körülményekre és személyes példamutatása életbevágóan fontos volt a járvány-helyzetben.

Rengeteg döntést kellett meghozni: Bezárjunk? Elküldjünk? Mi lesz a vállalkozással? Hogyan oldjuk meg otthon mindeközben a gyermekek felügyeletét, otthoni tanulását? Tulajdonosként a döntés nehezebb, de legalábbis felelősségteljesebb, mint alkalmazott ügyvezetőként, hiszen a sok év alatt felépített vállalkozás szűnhet meg egyik pillanatról a másikra.

Életük álma múlik azon, milyen teherbírással, rugalmassággal, kreativitással állnak a megváltozott helyzethez, és azon is, milyen emberekkel veszik körbe magukat.

Dóri összetartó csapatával sok nehézséget leküzdve, nagy erőfeszítések árán, de vette az akadályokat. Ebben a küzdelemben ő és a családja mind fizikálisan, mind mentálisan a végsőkig kimerültek - hiszen férjével két vállalkozásban dolgoztak. Dóri reggel 7-től, a férje, Ati pedig reggel 4-kor kezdett a pékségben, majd a munkahelyén késő délutánig folytatta munkáját. Két nagylányuk nap mint nap kiszolgál a pékségben. Szóval a család minden erejét, energiáját beletette a helyzet átvészelésébe. Máshogy nem is ment volna, hiszen anyagilag megterhelő hónapokon vannak túl, jelentősen esett a forgalmuk - ebből kellett kigazdálkodni a náluk alkalmazásban álló 10 édesanya munkabérét.

Most már elmondhatjuk, hogy az első csatát megnyerték, hiszen beszélgetésünkkor már tele volt a Már Vártalak terasza vendégekkel. Szervezetfejlesztőként úgy látom, a siker kulcsa a rugalmas vezetésben, a kitartásban, hitben, akaratban volt. A csapat összefogása a nehéz helyzetben, a csapattal közös döntések arra vonatkozóan ki, mennyit, mikor dolgozzon - figyelembe véve a munkatársak anyagi helyzetét, a gyermekeik életkorát, számát, a rájuk háruló otthoni terheket - nagyon fontos volt. (10 édesanyának összesen 26 gyermekről kell gondoskodnia.)

Meggyőződésem, hogy kis- és nagyvállalkozások esetében egyaránt ilyen munkáltatói hozzáállással érhető el az, hogy a kollégák megértőek lesznek, kitartanak a nehéz helyzetben, lehet rájuk számítani - hiszen ők is számíthatnak a munkaadójukra, barátjukra. A tulajdonos személyes példája pedig erőt ad nekik is a nehézségeik legyőzésben.