Multikulti csapatépítés - a Danyi Gábor módszer

A világ legjobb csapata és az emberi faktor

"A sportban azért benne van a vereség. Abból lehet a legtöbbet tanulni. ...ha egy edző következetes tud maradni, az fél siker."

Danyi Gábortól, Győri ETO, azaz a világ jelenlegi legjobb női kézilabdacsapatának vezetőedzőjétől kérdezett Boros László vezető szervezetfejlesztőnk. A beszélgetés során egyértelművé vált, hogy a "Párhuzamos történetek", a válaszok, beépülhetnek a csapatépítés elméletébe és a szervezetfejlesztés gyakorlatába, amiket viszont a sportban is lehet alkalmazni.

Ahogy Nádas Péter közel húsz éven át írta híres trilógiáját, úgy a mi életutunk is körülbelül húsz évente kapcsolódik össze. Gáborral még a pécsi tanárképző főiskoláról ismerjük egymást, de Gábor a feleségem kézilabdaedzője is volt több évig a magyar élvonalban. Az utóbbi tíz évben néha a győri arénában, legtöbbször pedig a tévé előtt ülve szurkolunk a csapatának és neki. Danyi Gábor immár Bajnokok Ligája győztes edzőként, nemzetközileg elismert sportszakemberként vezet körbe a Győri ETO arénában, és invitál be a meglepően puritán kb. 20 m2-es irodájába, amit a csapat erőnléti edzőjével oszt meg.

B.L.: A 2018-2019-es idényben bajnoki címet, Magyar Kupát és Bajnokok Ligáját nyertetek a csapattal. Látszólag minden rendben. Mégis, vannak-e olyan problémák a csapatban, amiket kezelni kell, amik fejtörést okoznak?

D.G.: Hogyne, hiszen a játékosaink nőből vannak, esetleg édesanyaként olyan problémák is foglalkoztatják, amit a pályára is elhoznak. Nem beszélve arról, hogy a csapatnak csak az egyharmada magyar, ők másképp szocializálódtak a sport terén, hiszen a magyar mentalitás mindig is kemény alapokra épített, parancsuralmi rendszerben működött. Van azonban a skandináv stílus, ahol a feedback, a visszajelzés nem csak szükséges, hanem elvárt. Az időkérések alatt az edzők hagyják a játékosokat, hogy elmondják, mit éreznek ők a pályán, mit szeretnének. Párbeszéd van, és majd az edző eldönti, hogy mi lesz. Húsz százalék edző, nyolcvan százalék játékos. És ez működik. Ettől az edző több lesz, nem kevesebb. Míg a játékosok tevékenysége nem lépi át a csapat taktikáját, szabályzórendszerét, addig ez működik.

B.L.: Százalékban meg tudod-e határozni, hogy a siker min múlik, mert van a szakma valahány százalékban, és van az emberi faktor. Melyik milyen arányban adja ki az eredményt?

D.G.: 70 százalék az ember, és 30 a szakma, a stratégia, szabályrendszer, taktika. Vagyis a pszichológiát a felkészülés első percétől, a buszváráson át, a reptéren, a bankett utolsó koccintásáig alkalmazni kell. Nagyon tudatosan, és csak hitelesen lehet ezt csinálni. 

Én mondjuk vezetőként speciális helyzetben vagyok, mert másodedzőként kerültem ide, majd vezetőedzőként folytattam, ami más viselkedést, más kommunikációt igényel, ezt el is mondtam nekik. De az alap beállítottságom, az őszinteségem, következetességem maradt, a szakmai mivoltomban nem tudok, és nem is akarok megváltozni.

Hozzám bármikor oda lehet jönni bármivel, de a vezetői szerep néha mást kíván meg, mint amit előtte tőlem megszoktak. Viszont ha egy edző következetes tud maradni, az fél siker.

B.L.: Mondjál légyszíves példát a következetességre!

D.G.: Ha a protokoll szerint fél négyre kell odaérni az edzésre, akkor teljesen mindegy, hogy ki a késő, szólok neki, mert ez a rend. Nekem ez a koncepcióm, ez az értékrendem. Természetesen az előre egyeztetett késés, vagy a véletlen belefér, de ha az egyiknek megengedem, hogy késsen, és a másiknak nem, az konfliktust szül. Én pedig nem akarok konfliktust, jön az magától úgyis, és hölgyekről lévén szó, van is mindig.

Ide egy olyan edző után érkeztem, aki négyszer a csúcsra vitte a csapatot, és én pedig egy másik úton ugyan, de ugyanarra a csúcsra tartok, ezt pedig el kell fogadtatni a csapattal, hiszen ők úgy érzik, és méltán, hogy az már működött, minek változtatni rajta. Aztán ugyanúgy nyertünk Magyar bajnokságot, Magyar Kupát és BL-t is, jobb eredményekkel, statisztikával, jobb gólaránnyal, és több góllal.

Mert a koncepció volt a legfontosabb, a célt mindig szem előtt tartva lehet csak dolgozni. De aki a koncepciót nem tudja magáénak érezni, azzal nem közös a cél, azzal nem lehet együtt edzeni. Aki viszont aláír egy csapatnál, annak meg kell tennie feltétel nélkül azt, amit az edző elvár tőle.

B.L.: Van egy ilyen teória a szervezetfejlesztésben is, hogy ami tegnap még jó volt, az ma már csak éppen, de holnap biztosan nem elég. Vagyis mi lett volna, ha ugyanazt a koncepciót folytatod, mint amit az előző edző?

D.G.: Másfél hónap és megbukok. Mert az a szisztéma, az a csapat, az a működés Ambros Martiné volt.

B.L.: Akkor másképp kérdezem, azt, amit a spanyol iskola, stratégia vonalon vezetett az előző edző, az úgy gondolod, hogy ha folytatod, lekövethető, kiismerhető lett volna? Meg kell újítani a csapatot teljesen?

D.G.: Az állt a döntésem hátterében, hogy bármekkora rizikó is volt, teljesen új fejezetet, új időszakot akartam kezdeni a csapatnál.

B.L.: Volt olyan játékos, akitől meg kellett válni?

D.G.: Nem, nincsen, mindenkit át tudtam integrálni. Az elején volt ellenállás, de a profizmus meggyőzte őket. Tizenöt percet kell kimaxolni a játékosnak, és ezalatt olyan pressinget, újszerűséget nyomunk az ellenfélre, ami azonnal agyonnyomja. Nem mondom, hogy veretlenek vagyunk, másfél év után tényleg kikaptunk, de a sportban azért benne van a vereség. Abból lehet a legtöbbet tanulni.

Nem akarom elhasználni a játékosaimat, azt akarom, hogy a pihenés és a regeneráció biztosítsa számukra a sérülésmentes, folyamatos jó teljesítést. Videóelemző, pulzusmérés, statisztikák, a modern kor minden vívmánya, az erőnléti edző, a másodedző és a stáb is segíti a csapat munkáját. Ettől leszünk mi többek.

A stábom tagjai egytől egyig jobbak a saját területükön, mint én. Van mentorom is. Nagyon sokat segít nekem, nekünk. 

Mondok egy profán példát: a másodedző, aki egyben a mentorom is, Zdravko Zovko 3 edzés után azt mondta nekem: Gábor, nem gyakoroljuk emberelőnyt. Valóban nem. Jött a meccs, és nem tudtuk érvényesíteni az előnyt - 3 emberelőnyös támadásból csupán egyet tudtunk gólra váltani. Ekkor döbbentem rá arra, hogy mindegy, hogy világsztárok vannak a pályán, velük ugyanúgy kell gyakorolni, iskolázni, hogy az adott, éles pillanatban csuklóból hozzák a megoldást.

B.L.: Világsztárok, többféle náció, ahhoz, hogy változást érj el az embereknél, ahhoz visszajelzést kell adni. Mennyire kell és lehet őket motiválni, dicsérni, kritizálni, mennyire van benne ez a ti kultúrátokban.

D.G.: Én is a hagyományos, poroszos iskolában nőttem fel, ahol azt keresték, amit nem tudunk, eleve stresszhelyzetet generálva minden órán, én pedig abból indulok ki, hogy ki mit tud, és arra építek. Ha földrajzból és tesiből jók, akkor abban kell erősíteni őket. A játékosaimmal is akkor tudok hibát javítani, ha elmondom, hogy előtte mit csinált jól, és abból esetleg hogyan következett a hiba. És a hibából lehet tanulni, hiba mindig van, és ezt el kell fogadni, mert ha nem fogadjuk el, akkor esetleg játékosként kerülni fogjuk azokat a helyzeteket, ami kudarccal végződhet. A hibából viszont kötelező tanulni, és kijavítani, nekem ez a vesszőparipám, nekem ez a dolgom, hogy kijavítsam a hibákat. Azt kell nekik sulykolni, hogy mit csináljanak, és ne azt, amit ne.

B.L.: Mi is így dolgozunk, a kommunikációban is azt használjuk, az oda-vissza kommunikációt, a partneri helyzet megteremtését. Te hogyan tudod ezt megvalósítani?

D.G.: A legfontosabb a kommunikáció, és az, hogy megismerjem a játékosaimat. Nálunk is vannak csapatépítő tréningek, ahol nehezítő körülményeket is alkalmaztam, hozzáteszem szándékosan, mert ha késik a busz, vagy nincs elegendő zsemle, az kihozhatja a sodrából a játékost, nekem pedig ilyenkor is ugyanúgy kell figyelnem, hiszen ezek a helyzetek a pályán is megismétlődnek. Kíváncsi vagyok a reakcióikra, a válaszaikra, és az igazságtalan helyzetek feldolgozására. Mert a nehezebb körülmények között is hozni kell a teljesítményt, ettől lesz több a játékos, itt lépi át a saját korlátait, és természetesen a csapat is.

B.L: Te személy szerint hogyan éred el, hogy azokkal a játékosokkal is meglegyen a partneri viszony, akik nem ezek között a körülmények között szocializálódtak, más kultúrából érkeztek?

Ha az ember magát adja, és hiteles tud lenni, az erősségeivel, és a gyengeségéivel együtt, őszinte tud maradni, az meghozza a bizalmat. Ez mind a maximális szakmai hozzáállás mellett szükséges. Mindig előrébb lépek, amivel még jobbak tudunk lenni, amivel újabb kiváló eredményeket tudunk elérni. Ezt azonban egyedül biztosan nem tudom elérni. Ehhez kell a CSAPAT.

B.L.: Azt hogy te ezt így csinálhatod, így végezheted a munkádat, természetesen engedély, jóváhagyás kell. A menedzsmenttel hogy boldogulsz?

D.G.: Nagyon profi, top-vezetőkből áll a menedzsment, így amíg hozzuk az eredményeket, az együttműködés olajozott. Természetesen voltak kérdőjelek részükről, de az együttműködés szakmai alapokra épül, és abszolút bíznak bennem. Koncepcionálisan sem szólnak bele a működésembe, financiális oldalon persze igen, de ez így jó.

Tapasztalatom az, hogy Magyarországon a külföldi edzőt és játékost sokkal inkább megbecsülik, mint a magyart. Ez a világon egyedülálló, és nem jó. Ebben meg kellene találni az egyensúlyt, meg kellene becsülni azt, amink van.

B.L.: Bevonás, és megértetés. Ezek a Te eszközeid, az együttműködés alapja. A lányok könnyebben elfogadják, ha értik azt, amit csinálniuk kell?

D.G.: Igen, nagyon fontos a szituációk, helyzetek, döntések elmagyarázása. És ez jól működik - hetente kétszer, négyszemközti beszélgetés formájában minden játékosom sorra kerül. És arra biztatom őket, hogy legyenek kreatívak, merjenek dönteni, és azt a hibát még egyszer ne kövessék el. Az én felelősségem, hogy jó helyre, jó időben, jó embert tegyek a pályára. Feladatom, hogy abban erősítsem őket, amiben a legjobbak. Amit viszont én nyújtok nekik, és mindig el is várnak tőlem, az a másik megoldás, az alternatíva.

B.L.: Máshol a vezető utasításokat ad ki, nálatok viszont csapatépítés, négyszemközti megbeszélések, és minden, amiről eddig beszéltünk, az mind-mind a probléma megelőzését szolgálja.

D.G.: Igen. Mindig elébe kell mennünk.

B.L.: Hogyan tanulsz, hogyan képzed magad?

D.G.: Nagyon komoly önkritikával bírok, és négy-öt mérkőzést elemzek, általában férfi meccseket, és abból próbálok új dolgokat hozni. Ez a tanulás folyamatos. Vannak ezen kívül kötelező képzéseink is, szakmaiak is, sokoldalúnak kell lenni, de az élet a legnagyobb tanítómester. A tapasztalat.

B.L.: A csúcsvezetők tapasztalatom szerint vezetői magányban élnek. Te kivel tudod megosztani a kételyeid? Ugyanakkor nem szólhat a nap 24 órája a kézilabdázásról. Hol, hogyan tudsz kikapcsolni?

D.G.: A stábon belül mindent nyíltan megbeszélünk, abból tanulunk, az által fejlődünk, fedezünk fel hibákat, fejleszthető területeket. Nem egyedül dolgozom és ez így jó.

A stábon kívül? A teniszpálya, ahol mindennap játszom, az ottani emberek, a napi rutinom, és a sport adja a lelazulást, segít helyére kerülni a dolgoknak. Van még egy szerelmem, a biliárd, mert ott teljesen ki tudok kapcsolni, persze ott is az előre gondolkodás a legfontosabb, és ott a magam edzője vagyok. Szerénytelenség nélkül állítom, hogy döntő helyzetben általában jó vagyok, teniszben, biliárdban, és hál' istennek kézilabdában is. Nem hibázok, és ez elég. Ha ezek a rutinjaim megvannak, akkor itt is jól teljesítek. A rutinból nem engedek. Bárhol vagyok, a mérkőzés napján futok, kikapcsolok, töltődöm. És azután már én is tudok tölteni. Ott, és akkor, ahol kell.

B.L.: Végezetül mesélj egy jó sztorit a multikulti csapatodról!

D.G.: "Heidi a viking" kötötte ki amikor idejött, hogy az Arénán kívül legyen a lakása legalább öt kilométerre, hogy futva lehessen jönni. Ez nekik a fjordok között teljesen természetes. Heidivel a BL megnyerése után másnap korán reggel találkoztunk. Futott, mint minden reggel. Megkérdeztem tőle, hogy miért nem pihen, hiszen tegnap nyertük meg a BL-t. Azt válaszolta: "készülök a következőre". Ezt a mentalitást kellene hozni, de természetesen a fizikai különbözőségek figyelembe vételével, egyéni motivációval.

B.L.. Mivel lehet, hogyan, mivel tudod a világsztárokat motiválni?

D.G.: Eduarda Amorim a hatodik BL győzelemre hajt, mert nagyon kevés játékosnak van 6 BL győzelme a világon, de van aki 5 perc helyett 15 percet akar a pályán lenni, van aki azt akarja elérni, hogy kezdő játékos legyen. De az alapcél, amire "szerződtek", ami mindannyiuknak közös, az az, hogy BL-t akarnak nyerni. Ez a cél egyben a motiváció is.

Boros László konklúziója:

Ez a beszélgetés olyan volt, mint egy szervezetfejlesztési tanácsadók közötti tudásmegosztás. Gábor 32 éves kézilabdaedzői tapasztalata, képzései, önképzései eljuttatták odáig, hogy gyakorlatilag szervezetfejlesztői megközelítéssel vezeti a csapatát. Világraszóló eredményekkel! 

Én az alábbi hozzáállásban látom a sikerokozókat:

"Stábom minden tagja jobb nálam abban, ami a feladata". Gábor nem akar mindenben a legjobb lenni, ő a csapatával akar a legjobb, legeredményesebb lenni. Tudatosan olyan kollégákat keresett maga mellé, akiktől ő is tanulhat, akik képesek a közös cél - a bajnokok ligája végső győzelem - elérésben támogatni a csapatot. Ez nem hétköznapi döntés a vezetők részéről. Kell hozzá nagyfokú hozzáértés, bizalom és önbizalom. Számos helyzetben találkoztam olyan csapattal, ahol az ügyvezető volt a leghozzáértőbb, vagy legalábbis az akart lenni. Ez általában a fejlődés, a végső siker gátja. Gábor a maximumot akarja kihozni a csapatból, ahhoz pedig minden szinten a legjobbak kellenek. Ő úgy vezet, gondolkodik, ahogy egyik kedvenc egyetemi tanárunktól, Papp Gábor kosárlabda edzőtől sokszor hallottuk Pécsen, "Ha jó a csapat, jó az edző. Ha rossz a csapat, rossz az edző".

Danyi Gábor megmaradt embernek. Mikor beléptem az irodába, elcsodálkoztam. A világ legjobb női kézilabda csapata edzőjének irodája egy testnevelő tanárit juttatott eszembe. Mondtam is neki: " ez a szoba olyan, mint egy testnevelő tanári!" Erre a válasz: "Én testnevelő vagyok, csak ennél a csapatnál". Ez a józanság, emberség, emberközpontúság áthatja Gábor munkáját. Heti két alkalommal ül le a játékosokkal négyszemközti beszélgetésre! Ilyennel én még nem találkoztam. Munkája 70%-a a "kollégáiról" szól, fejlesztésükről, támogatásukról, motiválásukról. Hiába vannak világsztárok a csapatban, ha nem találják meg benne a helyüket, ha nem motiváltak, ha nem hajtja őket a közös cél elérése iránti tűz, nem érik el a kitűzött célokat. Ezt a tüzet Gábor táplálja minden nap, minden közös munkában. Ettől más az ő csapata, mint például a Galaktikusok Real Madridja volt a 2000-es évek első felében. Hiszen ott is világsztárok voltak a csapatban, mégis elég vegyesre sikeredett az a 6 év.

Gábornak van mentora. Zdravko Zovko világbajnok kézilabdázó még jugoszláv színekben, a horvát férfi és női kézilabda válogatott szövetségi kapitánya, 2002-ben a Fotex Veszprém bajnokok ligája döntőjébe jutó csapatának a vezetőedzője. Ő az, aki támogatja Gábort a siker elérésben. Ő a háttérben elemez, gondolkodik, meglátásait megosztja Gáborral, Gábor is megosztja vele kétségeit. Ez is nagyban segít abban, hogy kilépjen a saját "dobozából", a lehető legjobb megoldásokat találja meg. Kicsit olyan ez, mint amikor mi szervezetfejlesztők évekig dolgozunk együtt ügyvezetőkkel, tulajdonosokkal. Időnként leülünk, közösen gondolkodunk ötletelünk, támogatjuk őket. Ez a tudásmegosztás sokat segít abban, hogy szervezeti oldalról a lehető legjobb, átgondolt, megalapozott, döntéseket hozzanak a cégük érdekében.

A végére tartogattam még egy apró kulisszatitkot: Minden kedden délután Gábor egy kakaós csigával érkezik az erőnléti edzésre, már több, mint hat éve. Aduarda Amorimnak viszi (11-szeres Magyar bajnok, 5-szörös BL győztes, Világbajnok, Világ legjobb kézilabdázónője, EHF szavazáson az év kézilabdázója), aki számít rá. Ha a figyelmesség valamiért elmarad, akkor Duda megkérdezi " Gábor, te már nem szeretsz engem?". Hát ilyen ez a csapat.